Új év, újévi fogadalmak

Az egyik nekem a rendszeres blogírás. Szeretek írni. Szeretek a napi rutin közben, az agyam hátsó felében fogaskerekeket kattogtatni. Megragad egy kép, egy gondolat, amit először - mint egy korty jó bort vagy egy utolsó fűszerezésre váró levest - egy ideig csak ízlelgetek. Aztán pihentetem, megkelesztem vagy éppen felforralom, ha épp haragos kedvemben vagyok. A sok gondolat egy idő után zűrzavarrá állt össze a fejemben és a blogírás segítségével rendezgettem, szortíroztam őket. Egy ideje ismét bent ragadtak. Elhatároztam, hogy egy kicsit kevesebb teret hagyok az ízlelgetésnek és több teret adok a spontaneitásnak. Rövidebb bejegyzések, kevesebb újra olvasás, légiesen könnyed elengedés, rendszeresség.

Blogot írni jó. Nekem csak hobbi. Éppen ezért nincsenek határidők, nincs szerkesztő, nincs ügyfél, nincs főnök, nincs nyelvtan tanár. Azt írok, akkor és olyan formában, ahogy nekem jól esik. Ekkora szabadságot még sosem éreztem. Nincsenek elvárások, nincsenek szabályok. A legfontosabb ez a szabadság, amit már nagyon régóta nem éreztem - nekem ezt adja a blogolás.

Recepteket begépelni jó és hasznos. Nincs annál idegesítőbb, mint nem találni egy receptet, nem emlékezni, hogy melyik lángon csináltad és arra sem, hogy melyik edényben égett le. Micsoda öröm felfedezni azt a macskakaparást a receptfüzet szélén, hogy "elég 50 perc helyett csak 20, alufólia alatt pirosra sül" vagy "Gergőnek ízlett. Legközelebb dióval is kipróbálni". Sok olyan alapanyag van, mely az évnek csak egy rövid részében elérhető (eper, medvehagyma, főzőtök) ezért évente kb. csak ötször készítem el, de azt egy hónapon belül. Ekkor begyakorlom a tökéletes elkészítést és ha nem írom le részletesen, az egész tesztelgetést lehet újra kezdeni. A blog lesz az én szakácskönyvem. Nem bízom a papír alapú receptjeimben. Veszély leselkedik rájuk: tűz, víz, bármire rajzolni vágyó mini Picassók, málnaszörp, cukros tojásfehérje-fröccsenések...a világháló lesz a menedékük. Végigfőzöm ezt az évet és dokumentálom.

Nem szeretem a csípőset és mivel a közönségem egy része kiskorú, törekszem a természetességre, a lágyabb ízekre. Nem szeretem a túlzottan drága vagy nehezen beszerezhető hozzávalókat, sem a fancy felvágós konyhai műveleteket. Maradok a kaptafánál, akarom mondani a tűzhelynél. Ami egy panel lakás pici konyhájában van, ahol nekem minden szó szerint egy karnyújtásnyira van. Hétköznapi szakács vagyok, hétköznapi igényekkel, átlagos költségvetéssel. A többit meghagyom a nagyoknak, a valódi gasztro bloggereknek, és az ínyenceknek - vagyis azoknak, akik inkább az ételre és nem a lélekgyógyító írásra fókuszálnak.

Külön köszönöm olvasóimnak a likeolást, a szóbeli kommenteket. A gondolatokhoz nagyon szeretem, ha van hozzáfűznivalótok és meg is osztjátok. Beszélgessünk! A receptekhez köszönöm, hogy eddig sem tettetek hozzá semmit és kérem, hogy kíméljetek továbbra is a "Nagyanyám ezt fehér borssal csinálja" stílusú megjegyzésektől. Hiszek abban, hogy egy ételt sokféleképpen lehet jól elkészíteni. Én ezek közül egyet írok le kiborító részletességgel és garantálom, hogy ha pontosan követitek a leírást, sikerülni fog. A többi pedig ízlés dolga. Ízlések és pofonok pedig... tudjátok.