2013. május 5., vasárnap

Medvehagymás tekercs


Hozzávalók:

2 nagy csokor medvehagyma (egy csokor kb. ami lazán belefér a mutatóujjad és a hüvelykujjad által alkotott karikába)
15 dkg túró
1 evőkanál repceolaj vagy napraforgó olaj
1 dl natúr joghurt (sűrű, zsíros, lehet házi)
5-8 dkg füstölt sonka vagy füstölt sajt (karakteres ízű)
1 csapott mokkáskanál Vegeta

Eszközök:

vágódeszka, közepes méretű éles kés (nem recés), botmixer és hozzá való keverőtál, evőkanál, mokkáskanál, kávékanál, egy nagyobb munkafelület (lapostányér vagy nagyobb vágódeszka), egy nagyobb öblös tál a medvehagymák tárolásához, tányér a tálaláshoz (egy jó nagy lapos/hosszúkás vagy két kistányér), folpack, konyhai mérleg, papírtörlő

A medvehagyma tekercs három részből áll: medvehagyma levélből, a beletöltött medvehagyma krémből és a krém közepébe tett sajtból/vagy sonkából.

1. Levelek: Első lépésben mossuk meg/öblítsük le a medvehagymákat a mosogatónál, folyó vízben. Általában nem túl koszos, nem is földes így nem kell vele sokat bajlódni. Lehet hideg, langyos vagy meleg vízzel. Ezután beletesszük őket egy nagyobb edénybe és átválogatjuk: kb. a fele megy a töltelékbe, az arra alkalmasabb leveleket pedig megtöltjük.
A medvehagyma levél akkor a legalkalmasabb a töltésre, ha:
- nem túl nagy (nem férne bele a falat a szánkba),
- nem túl kicsi (kevés lenne hozzá a töltelék vagy kibuggyanna belőle),
- nem túl keskeny (kevés lenne hozzá a töltelék),
- nem hajlik túlzottan hátra (nehéz lenne megtölteni és felcsavarni).

A töltésre váró levelek kiálló rövid szárát tövig levagdossuk és a töltelékbe szánt levelekhez tesszük a vágódeszkára.

2. Töltelék: A töltelékbe kerülő leveleket kb. 2 mm-es csíkokra vágjuk (a kés merőleges a levelek szálirányára). Nem kell finomra, a vágás egy részét a botmixer végzi helyettünk. A medvehagymákat beleszórjuk a botmixer edényébe és hozzátesszük a túrót, a joghurtot, a Vegetát és az olajat. A botmixerrel pépesítjük. Nem kell teljesen homogénre passzírozni (ne olyan legyen, mint a krémtúró), maradjanak benne túró rögök és medvehagyma csíkok is. Ezután megkóstoljuk és tovább ízesítjük. Ha túl erős, adhatunk hozzá túrót, vagy joghurtot. Ha nem elég ízes, tehetünk bele még egy kis Vegetát. Ha folyós, a túró besűríti, ha túl sűrű, akkor mehet bele még joghurt vagy olaj. Lágy, de nem túl folyós masszát kell kapnunk. Repce olajat használtam, és olíva olajat legközelebb sem tennék bele, mert annak túl határozott íze van egy ilyen lágy töltelékbe.

3. A sonka vagy sajt: Én termelőtől vett házi füstölt sonkát használtam, amin alig volt zsír. Szerintem a lágy krémhez jól illik valamilyen karakteresebb, füstölt íz (akár egy darabka csípős kolbász). Bármit is töltünk bele, hosszúkás darabokra kell vágnunk. Hossza kb. a medvehagymák szélessége, magassága pedig 2-3 mm. (Kb. Mint két karika vákuum csomagolt szalámi egymásra téve). Szélessége, mint a kisujjunk. Ne legyen túl nagy, mert akkor túl nagy lesz a falat és félő, hogy nem fér a szánkba vagy elnyomja a medvehagyma ízét.

A töltés:

A medvehagyma leveleket kitesszük sorba magunk elé, a rajtuk maradt vízcseppeket gondosan leitatjuk papírtörlővel (a víz túl folyóssá teheti a krémet). A levelük hegye/teteje legyen tőlünk távolabb, hosszába fektessük a leveleket, fonákkal lefelé. Egy kiskanálra tegyünk krémet, majd helyezzük rá a medvehagyma levélre kb. kétujjnyira a levél tetejétől (ahol már elkezd a levél kiszélesedni). A krém közepébe nyomjuk a sajtot/sonkát. Megfogjuk a levél tetejét, ráhajtjuk a töltelékre és felgöngyölítjük magunk felé. Ne legyen túl szoros, ne buggyanjon ki a krém kétoldalt, de ne is legyen laza, mert akkor a krém kifolyhat. A levél teteje csavaráskor a túrókrémen ne érjen túl – ez megnehezíti a feltekerést. Az első falatot hamm, bekapjuk. Megkóstoljuk és megállapítjuk, hogy a krém – levél aránya jó volt-e. Ha igen, akkor mindvégig kb. ugyanannyi krémet teszünk töltéskor a kiskanalunkra. Ha túl füves íze volt, akkor tegyünk több krémet, ha alig fért a szánkba a falat, akkor a krém túl sok volt.

Tálalás:

Az elkészült tekercseket tányérra tesszük úgy, hogy a levél legalja/legvége mindig a tányér alján legyen. Ha nem így tesszük le, akkor a levél  alja részénél meglazul, lepöndörödik és nem egymás mellé, hanem egymásra kerülnek a levelek. Ez azért baj, mert egy tekercs kivételekor kiránthatunk egy másikat, ami szétjön, maszatolódik stb. Nem szükséges behűteni, azonnal fogyasztható. Kínáljunk hozzá pirítóst, kifli karikát vagy teljes kiőrlésű lisztből készült kis kenyér szeleteket. Pár tekercs megérte nálunk a másnap reggelt, finom volt, de nem volt annyira friss az íze, mint előző este. Nem ez az étel, aminek jót tenne egy kis hűtőben pihenés, sőt. Vendégváráskor ezt nem érdemes előző este készíteni. Ha mégis megmarad, folpackkal takarjuk be.

Az én történetem


Világéletemben nagyon jó tanuló voltam. Megtanultam jól angolul és franciául, kicsit olaszul és horvátul, jogot végeztem, cum laude eredménnyel, jó állásom volt. Otthon szerető és támogató család vett körül, édesanyám igen jól főz, nálunk természetes volt a házi koszt, a meleg vacsora, a fejedelmi lakomák ünnepekkor. 

Engem nem érdekelt különösebben a főzés, sem az evés, sem az újdonságok. Jól megvoltam az édességekkel, süteményekkel, de valójában a többi:  édes mindegy volt.  Azon kívül, hogy tegyék elém, nem volt több igényem az ennivalóval kapcsolatban. Kisgyerekként válogatós voltam, vékony és rossz evő. Később, ha betévedtem a konyhába, és úgy félévente egyszer megkérdeztem, hogy én is segíthetek-e, akkor olyan válaszokat kaptam, hogy: ”Te csak tanulj!”, „Ez egy új recept, még én sem tudom, hogy is kell csinálni” vagy „Ez a művelet neked még túl bonyolult”. Így bevackoltam magam a konyhába a radiátor mellé vagy lehuppantam egy székre és órákat beszélgettem anyukámmal a suliról, barátokról, az élet nagy dolgairól miközben ő szorgosan sütött-főzött, én meg még csak oda se néztem... 

Feleségként, anyukaként ezt nagyon bánom. Ma már én teszek napi ötször ételt a családom elé (ebből egy vagy kettő főtt étel) és még mindig sokszor fogalmam sincs, hogy pl.: a meghámozott sárgarépát melyik késsel vágjam fel vagy mekkora méretű edénybe gyűjtsem a répakockákat. Borzasztó nehéz, hogy mindent magamnak kell kitapasztalni, rengeteg kérdésem van, amit nem tudok kinek feltenni, a receptek és a szakácskönyvek nekem nem elég részletesek. Egyszer azt mondat nekem egy ügyvéd, hogy a jó ügyvédi tényvázlat olyan alapos, ami alapján könnyedén megírható a keresetlevél. Egy bíró pedig azt, hogy a jó keresetlevél úgy van megfogalmazva, hogy azt felhasználva, szinte átmásolva már kész is van az ítélet. Szerintem a tökkezdőknek írt jó recept pedig olyan, hogy az étel elkészítése közben ne merüljön fel kérdés a szakácsban. Legyen olyan, mintha több tapasztalt generáció állna melletted a konyhában, és drukkolna azért, hogy mennyei legyen életed első pörköltje. 

Második gyermekünk születése után kb.4 hónappal már nagyon kimerültnek és fáradtnak éreztem magam. Utáltam a konyhát, a mindennapos főzőcskézést, a háztartási robotot. A helyzet súlyossá vált. Reggelente sírni volt kedvem már reggeli készítés közben. Sokat sírtam is itthon. Kedvenc szlogenem lett: ha kifognám az aranyhalat és felajánlaná, ha visszadobom őt, cserébe elintézi, hogy legyen egy házimunka, amit soha többé nem kell csinálnom az életben, akkor mit választanék, én rávágnám kapásból, hogy a főzés!!! Vágytam már a kikapcsolódásra, kényeztetésre. Férjemet hónapokon át próbáltam győzködni arról, hogy menjünk el pihenni egy all inclusive családi wellness hétvégére. Kiderült, hogy az általam kinézett hotelek csillagászati áron kínálják a hétvégi csomagokat. Csalódott voltam, bár nagyon számítottam rá, hogy valami csoda folytán a férjem mégis meglep engem (házassági évfordulóra, névnapra, de legkésőbb karácsonyra) egy ilyen programmal. 

Karácsonyra kaptam egy borítékot. Juhejj! - gondoltam, irány a bababaráthotel!.  Egy belvárosi főzőiskola ajándékutalványa volt, egy 5 alkalmas főzőtanfolyamra... Először azon sértődtem meg, hogy egy hasonló ajándékot nekem egy évvel korábban már megígért, csak akkor a neten nem sikerült foglalnia. Másodszor azon, hogy engem cselédképzőbe akarnak íratni (engem, egy doktort!). Harmadszor pedig akkor keltem ki magamból, amikor megláttam, hogy mennyibe is került az ajándék. Na, azért nem volt csillagászati, de már nem is volt fényévekre egy wellness hétvégétől. (Megjegyzem, hogy én a férjemnek egy 999 HUF James Bond DVD-t vettem, a tervezgetett James Bond gyűjteménye első darabját.) Első lépésben azon gondolkodtam, hogy hogyan tegyem pénzzé az utalványomat. Majd elkezdtem beszervezni barátnőket, hogy menjünk együtt így pikk-pakk elfogy az 5 alkalom. Nagyon bántott, hogy ezért a drága és szeretettel adott ajándékért egy cseppet sem tudtam lelkesedni.

Az élet úgy alakította, hogy egyedül mentem az első alkalomra és – hadd éljek itt egy közhellyel – ez a főzőiskola megváltoztatta az életemet. 

Az első perctől kezdve nagyon jól éreztem magam. A legfontosabb felismerés az volt, hogy rájöttem: senki, még én magam sem várhatom el magamtól, hogy azonnal tudjak főzni a tökkezdő, nullás szinten. Tanultam irodalmat, kémiát, filozófiát, büntetőjogot, de sosem tanultam főzni. Természetes, hogy lesznek hibák, odaégett rántások, túlfűszerezett ételek az elején és nagyon sok kérdésem lesz. A nyelvtanulás is úgy indul, hogy az ember nagyon keveset tud. Egy-egy kifejezés vagy mondatfoszlány (olaszul Ciao, pizza, pasta, franciául merci, pardon, voilá) a kiindulási alap. Aztán elkezdjük a nyelvleckéket, évek alatt eljutunk fokozatosan a haladó, majd a nyelvvizsga előkészítő szintre. Ha szerencsénk van, kijutunk külföldre is.  A főzéssel is így van. Először abból indulunk ki, hogy ettünk valahol valami finomat. Aztán visszaemlékszünk, receptet keresünk és megpróbáljuk elkészíteni. Elsőre nem mindig megy, de 5-6 alkalom után már általában jól sikerül és gyorsabban végzünk. Egy kezdő nyelvtanulót nem lökünk be egy felsőfokú nyelvvizsgára vagy egy idegen nyelvű állásinterjúra, pláne nem még az első óra előtt. 

A tökkezdő szakácsnak, szakácshoz is türelem kell. Először kóstolás, recept kutatás, tervezgetés majd jön a megvalósítás, maga a főzés. Most, hogy ezeket a gondolatokat leírtam, már nem is tűnik annyira szörnyű dolognak a főzés. A végén még megszeretem :) És inkább megsütöm az aranyhalat :)

A blog - receptek "tökkezdőknek"



A recepteket azoknak írom, akik (még) nem tanultak (meg) főzni. Akiket nem tanítottak meg, nem mutatta meg senki a fortélyokat, fogásokat, nem jártak szakácsiskolába. Akik a hajukat tépik az olyan kifejezésektől, mint a „fehéredésig”, „annyi lisztet, amennyit felvesz”, „aranysárgára pirítjuk” vagy „amíg el nem főtte a levét”. Hiányzik egy jó weboldal, egy fórum vagy egy szakácskönyv azoknak, akik „tökkezdők”. A Nullás szintről indulóknak – mint én.

Folyamatosan gyakorolok, olvasok, ismerkedem – főzéssel, ízekkel, ételekkel, alapanyagokkal, receptekkel. Megpróbálok megfőzni vagy megsütni valamit, aztán megírom a saját receptemet a „tökkezdőknek”. Lépésről lépésre, minden egyes fázist, eszközt és mozdulatot körülírva. Felhívva a figyelmet a veszélyekre és buktatókra. Közzéteszem és bízom benne, hogy az olvasóknak már elsőre is meglesz a sikerélmény. Következő alkalommal pedig már bárki a maga ízlésre formálhatja az ételt, továbbgondolhatja vagy egyszerűsítheti.

A receptjeim szájba rágósak, terjengősek lesznek. A megfogalmazással senkit nem szeretnék megsérteni, nem nézek senkit ostobának vagy kétbalkezesnek, netán fantáziátlannak. Ha haladó szakács vagy, akkor szerintem ne az én receptjeimet nézegesd, mert sokkal hosszabbak, mint egy átlagos recept és elmegy a kedved a főzéstől, mire végigolvasod. A blog írással pont ennek az ellenkezőjét szeretném elérni.

Írni fogok a főzéshez kapcsolódó élményekről is. Emberekről, akik szemléletformáló hatással voltak rám vagy egy-egy mondatuk ott cseng a fülemben főzés közben. Remélem, hogy másokat is megérintenek.