Mit írjunk fel a receptfüzetbe?

 Konyhai tapasztalataim alapján a következőkről érdemes emlékeztetőt írni (ha sajnálsz beleírni a szakácskönyvbe, akkor használj nagy méretű post it-et):

1. Kitől/honnan van a recept. Ezek kedves kis jelzők a címben "Diós-mákos, Kati-féle" vagy "Magdus néni almalevese - Béluska ballagásán ettük".
2. Melyik edényben készítetted. "A kis piros nyelesben leégett, legközelebb kipróbálni a dupla fenekűben."
3. Melyik lángon, hány percig, mekkora adagról. "A 12 fős adag a szilveszteri bulin hajnali kettőre sült meg a legkisebb lángon".
4. Tálalás, tárolás, fagyasztás - ez a "tuti tippek" rovat. "Fagyasztás+felengedés után ehetetlen", "kirándulásra is kiváló", "másnapra még finomabb" stb...
5. Előkészítő fázishoz tartozó hasznos megjegyzések pl.: Csirkepaprikáshoz: "A csirke feldarabolása másfél óráig tartott a kéknyelű életlen nagy késsel. Legközelebb megkérni a hentest, hogy vágja fel!"
6. Különleges vagy korábban ismeretlen alapanyag beszerzési helye. "Bejártam érte a fél várost, végül a Culinarisban beszereztem csillagászati áron. Nekem ízlett, de a gyerekek kiköpték". vagy "Olcsó lidlis margarint használtam, amit feljavítottam két ek olajjal és remekül sikerült".
7. Megérte-e. "Gergőnek nagyon ízlett" vagy "sok hűhó semmiért. Felrobbantottam a konyhát, belekevertem 300 gr étcsokit és az egész leégett - éreztem, hogy egy táblával meg kellett volna hagyni vész esetére".

A beírást azon melegében kell megejteni (kivéve a " másnapra kimegy a fokhagyma erős íze vagy a fagyasztásra vonatkozó infók). Ha rászánod ezt a pár percet, akkor legközelebb nem fogod a (tojásos masszával összekent) fejed a (paprikás zsírpöttyökkel borított) falba verni, hogy a múltkor sem írtad le, "a nagy lángon nagyon pöfög, összefröcsköltem a falat, legközelebb a magas falúban kipróbálni a közepes lángon").

Új év, újévi fogadalmak

Az egyik nekem a rendszeres blogírás. Szeretek írni. Szeretek a napi rutin közben, az agyam hátsó felében fogaskerekeket kattogtatni. Megragad egy kép, egy gondolat, amit először - mint egy korty jó bort vagy egy utolsó fűszerezésre váró levest - egy ideig csak ízlelgetek. Aztán pihentetem, megkelesztem vagy éppen felforralom, ha épp haragos kedvemben vagyok. A sok gondolat egy idő után zűrzavarrá állt össze a fejemben és a blogírás segítségével rendezgettem, szortíroztam őket. Egy ideje ismét bent ragadtak. Elhatároztam, hogy egy kicsit kevesebb teret hagyok az ízlelgetésnek és több teret adok a spontaneitásnak. Rövidebb bejegyzések, kevesebb újra olvasás, légiesen könnyed elengedés, rendszeresség.

Blogot írni jó. Nekem csak hobbi. Éppen ezért nincsenek határidők, nincs szerkesztő, nincs ügyfél, nincs főnök, nincs nyelvtan tanár. Azt írok, akkor és olyan formában, ahogy nekem jól esik. Ekkora szabadságot még sosem éreztem. Nincsenek elvárások, nincsenek szabályok. A legfontosabb ez a szabadság, amit már nagyon régóta nem éreztem - nekem ezt adja a blogolás.

Recepteket begépelni jó és hasznos. Nincs annál idegesítőbb, mint nem találni egy receptet, nem emlékezni, hogy melyik lángon csináltad és arra sem, hogy melyik edényben égett le. Micsoda öröm felfedezni azt a macskakaparást a receptfüzet szélén, hogy "elég 50 perc helyett csak 20, alufólia alatt pirosra sül" vagy "Gergőnek ízlett. Legközelebb dióval is kipróbálni". Sok olyan alapanyag van, mely az évnek csak egy rövid részében elérhető (eper, medvehagyma, főzőtök) ezért évente kb. csak ötször készítem el, de azt egy hónapon belül. Ekkor begyakorlom a tökéletes elkészítést és ha nem írom le részletesen, az egész tesztelgetést lehet újra kezdeni. A blog lesz az én szakácskönyvem. Nem bízom a papír alapú receptjeimben. Veszély leselkedik rájuk: tűz, víz, bármire rajzolni vágyó mini Picassók, málnaszörp, cukros tojásfehérje-fröccsenések...a világháló lesz a menedékük. Végigfőzöm ezt az évet és dokumentálom.

Nem szeretem a csípőset és mivel a közönségem egy része kiskorú, törekszem a természetességre, a lágyabb ízekre. Nem szeretem a túlzottan drága vagy nehezen beszerezhető hozzávalókat, sem a fancy felvágós konyhai műveleteket. Maradok a kaptafánál, akarom mondani a tűzhelynél. Ami egy panel lakás pici konyhájában van, ahol nekem minden szó szerint egy karnyújtásnyira van. Hétköznapi szakács vagyok, hétköznapi igényekkel, átlagos költségvetéssel. A többit meghagyom a nagyoknak, a valódi gasztro bloggereknek, és az ínyenceknek - vagyis azoknak, akik inkább az ételre és nem a lélekgyógyító írásra fókuszálnak.

Külön köszönöm olvasóimnak a likeolást, a szóbeli kommenteket. A gondolatokhoz nagyon szeretem, ha van hozzáfűznivalótok és meg is osztjátok. Beszélgessünk! A receptekhez köszönöm, hogy eddig sem tettetek hozzá semmit és kérem, hogy kíméljetek továbbra is a "Nagyanyám ezt fehér borssal csinálja" stílusú megjegyzésektől. Hiszek abban, hogy egy ételt sokféleképpen lehet jól elkészíteni. Én ezek közül egyet írok le kiborító részletességgel és garantálom, hogy ha pontosan követitek a leírást, sikerülni fog. A többi pedig ízlés dolga. Ízlések és pofonok pedig... tudjátok.

Körtés cukkini saláta

Hozzávalók:

2-3 zsenge cukkini

2 puha, édes körte

50 gr reszelt mandula

1 kiskanál olívaolaj (nem az extra szűz, hanem a főzős)

1 jó nagy csipet só

pár csepp citromlé (frissen facsart, valódi citromból)

Eszközök:

V-gyalu vagy más reszelő, zöldséghámozó, kis éles kés, egy nagy salátás tál, egy kiskanál, saláta keveréséhez egy villa, egy kisebb serpenyő, fakanál

Variációk egy témára – ez az előző tökös almás saláta továbbgondolása. Íme a recept ugyanolyan részletességgel, mint az előző.

Megjegyzem, hogy már joghallgató koromban is idegesítettek az olyan törvények, amik tele volta utaló szabállyal: „lásd a 236. § (1) b, pontját”. Kedves jogalkotó! Legközelebb kopizd ide, hogy ne kelljen lapozgatni tanulás közben, köszi! Ugyanígy sikítani tudnék, amikor egy receptkönyv flegmán odadobja nekem, hogy „a tojás sárgájából és a maradék tejből sűrű mártást főzünk, (lásd az Édes mártásoknál)” vagy „ugyanúgy készül, mint a sóskamártás, csak nem rántással, hanem habarással”. És az arányok, a főzési idő, az eltérő tuti tippek hol maradnak kérem? Egyik kezemben a szakácskönyv, másikban az egyik gyerek keze/cumisüvege/kedvenc állatkája, a harmadikkal kellene lapozni a szakácskönyvben, miközben remélem, hogy a másik gyerek biztonságos helyen matat a lakás másik végében…

Szóval, a cukkinit és a körtét megmossuk, meghámozzuk (a cukkinit célszerűbb a zöldséghámozóval, a körtét a kiskéssel), félbe vágjuk őket és a körték magházát eltávolítjuk. A cukkini magját és azt őket körülölelő húst is meghagyjuk. Ha nagyok a magok, akkor sajnos már nem zsenge a cukkini. Sebaj! Kapard ki a magokat egy kis kanállal, így is működni fog a recept. A V-gyalun egyforma méretűre reszeljük a cukkiniket és a körtéket a V-gyalu kisebb pengéjével (kb. akkora méretet kell kapnunk, mint az uborka a tzatzikiben, vagy mint a tökös almás salátában :) ). Ha a körte nagyon puha, akkor késsel vágjuk fel, ne a gyalun kínozzuk. Egy jó nagy kis csipet sóval megsózzuk és picit magára hagyjuk. A mandulaforgácsot a serpenyőben megpirítjuk bárminemű zsiradék nélkül, szárazon, a legkisebb lángon, pár perc alatt, folyamatosan kevergetjük a fakanállal vagy nagyon hozzáértő arcot vágva rázogatjuk. Ha már kicsit barnulni kezd, kavarunk rajta párat és lehúzzuk a tűzről. A mandulát a salátára öntjük és beízesítjük egy kiskanál olívaolajjal, és pár csepp citromlével (közvetlenül a tenyerünkből a salátára csepegtetjük, a magot nem!). Összekeverjük, megkóstoljuk, tovább ízesíthetjük.   

Önmagában is nagyon finom, de tovább fejleszthető egy kis fűszerezéssel (csak leheletnyi mennyiségben!):

kóstoltuk fahéjjal - ettől édesebb lett az összhatás,

 gyömbérrel - pikánssá teszi,

szerecsendióval - ez a sós ízt emelte ki, és

 szegfűszeggel is - jó házasítás a körtével.

Variálható továbbá egyéb magvakkal (pisztácia) vagy különlegesebb olajokkal (mogyoró olaj).

A saláta azonnal fogyasztható, de pár óra hűtőben pihenés jót tesz neki. Másnap is ugyanolyan finom.

Tökös almás saláta

Hozzávalók:

1 nagyobb, vagy 2 egészen pici zsenge bébitök

2 savanykás alma

1 nagy marék dió

1 kiskanál olívaolaj (nem az extra szűz, hanem a főzős)

1 kiskanál méz

1 csipet só

pár csepp citromlé (frissen facsart, valódi citromból)

Eszközök:

V-gyalu vagy más reszelő, zöldséghámozó, kis és nagy éles kés, kis vágódeszka, egy nagy salátás tál, egy kiskanál, saláta keveréséhez egy villa, egy kisebb serpenyő, fakanál

Ez a saláta nagyon egyszerű és nagyon finom. Egyetlen titka van, az elengedhetetlen hozzávaló: egy vagy két formás dundi zsenge bébitök. Ami olyan gusztusos, hogy ránézve kedved lenne megpaskolni :) Ezt a feliratot keressük tehát a boltban vagy a piacon „zsenge bébitök” vagy pl. nálunk a CBA-ban kapható ugyanez a termék „fehér cukkini” néven is. Nem szeretnék szájba rágós lenni, de sem fagyasztottal, sem gyalult tökkel, sem érettebb tökkel nem működik.

A tököt és az almákat megmossuk, a tököt a zöldséghámozóval meghámozzuk, félbe vágjuk. Fel sem merül a kérdés, a zsenge magokat és a körülöttük lévő húst is felhasználjuk. Ha nagy magokat találsz a tökben, akkor nem sikerült zsenge bébitököt venned. :( ezt a tököt egy másik ételhez kell felhasználnod. Az almák magházát kivágjuk, esetleg meghámozzuk. Elővesszük a salátástálat, beleállítjuk a V-gyalut, elővesszük a V-gyalu kisebb pengéjét, amelyiken két sorban vannak a fogak (kb. akkora méretet kell kapnunk, mint az uborka a tzatzikiben). Ha nincs V-gyalud vagy más reszelőd, akkor egy éles nagy méretű késsel hosszúkás, nagyon vékony csíkokra vágd az almát és a tököt. Egy kis csipet sóval megsózzuk és picit magára hagyjuk. Egy marék diót durvára vágunk a vágódeszkán egy nagyobb, éles késsel . A durvára vágás kb. azt jelenti, hogy 6-8 kisebb darabra vágunk egy fél diószemet. Ezután a serpenyőben megpirítjuk bárminemű zsiradék nélkül, szárazon, a legkisebb lángon, pár perc alatt. A diódarabokat folyamatosan kevergetjük, löködjük a fakanállal, nehogy odakapjon. Figyelj az illatokra! Kellemes pirított illatot kell érezned. Ha égett szagot érzel vagy fekete színű lesz a dió, akkor azonnal húzd le a tűzről és öntsd egy hideg tányérra. Jegyezd meg az illatot. Legközelebb tudni fogod, hogy melyik lesz az az utolsó pillanat, amikor még épp nem égett oda. A diót a salátára öntjük és beízesítjük: egy kiskanál olívaolajat, pár csepp citromlevet és egy kiskanál mézet csorgatunk rá. A citromlevet közvetlenül facsarhatjuk a tál felett, csak arra ügyelünk, hogy a mag ne menjen bele. Ha már belement, egyszerűen szedjük ki :) Összekeverjük, megkóstoljuk, tovább ízesíthetjük. Friss, édes salátát kapunk. 

Azonnal fogyasztható, de pár óra hűtőben pihenés jót tesz neki. Másnap már nem annyira friss, de még finom.

Művészet vagy bűvészet-e a szakácsművészet?

Tűnődöm…vajon kettejük közül ki a jobb szakács,ki az igazi szakácsművész? Vagy amit csinálnak az inkább bűvészet? Az olvasóra bízom…

Képzeljünk el egy elegáns, belvárosi éttermet. Forgalmas helyen, mégis csendes zsákutcában, remek kis kerthelyiséggel. Az étterem berendezését a visszafogott elegancia és a kényelem jellemzik. Esténként lágy élőzene szól. A konyha hatalmas és makulátlanul tiszta, a legmodernebb eszközökkel berendezve. A személyzet jól képzett, külföldi tapasztalatokkal felvértezett, a busás borravalónak köszönhetően motivált. A beszállítók ebbe az étterembe hozzák elsőként a szezonális termékeket és egész évben ide szállítják a legszebb és leggusztusosabb darabokat. Az olvasottabb gasztronómiai magazinok rendszeresen cikkeznek róla. Ide jár a felső tízezer gasztronómia iránt érdeklődő tehetősebb - és mások által kissé sznobnak mondott - része. A vendégek kíváncsian várják a legújabb ételkölteményeket, amelyeknek egyetlen adagjáért hajlandók akár annyit is fizetni, mint egy átlag magyar család heti ebédpénze. A kritikusok izgatottan figyelik a következő újdonságot. Megérkezik a főszakács és összeállítja a menüt. Fiatal, jóképű, kisportolt férfi, aki ügyesen olaszosította - kissé elcsépelt - magyar becenevét pl. „Antonio”-ra vagy „Stefano”-ra. A nyomás óriási rajta, ma is valami újat kell alkotnia. Lehetséges, hogy bekerül az igazán nagyok közé és még egy csillagot is szerez az étteremnek! Egy kis inspiráció, szorgos segítő kezek munkája nyomán kész is az újabb szakácsművészeti remekmű. Kell egy egyszerű alapanyag, egy jellegzetes fűszer, érthetetlen franciás nevű eljárás („blansírozott”, „gratinírozott”) és egy ötletes fantázianév. Meg egy horribilis összeg a fantázianév mellett az étlapon. „A séf ajánlata”, hirdeti a tábla - három idegen nyelven is - a bejáratnál. Hatalmas tányéron tenyérnyi étel. Egyetlen este alatt hatalmas szenzációvá válik az új fogás az aznapi vendégek körében és minimális anyagköltség mellett százezreket keres rajta az étterem tulajdonosa. Micsoda tehetség, mondhatni varázserő kell ahhoz, hogy ezt a sok pénzt előcsalogassa az elégedett, ám kissé éhesen maradt gazdag vendégsereg zsebéből. Ez lenne az igazi szakácsművészet? Vagy ez már bűvészet, pénzügyi értelemben is… 

Képzeljünk el egy lepusztult, külvárosi büntetés végrehajtási intézetet, hétköznapi nevén: börtönt. Zajos, dübörgős főút mellett áll, udvara betonozott, növényzet sehol. A menza burkolata, a bútorok és a teríték még a múlt századból maradtak itt, retró. Csorbák, kopottak, összességében szedett-vedett. A konyhából ebédidőben kihallatszik a konyhás nénik rádiójából az aktuális slágerzene. A konyha hatalmas, épphogy megfelel a higiéniai előírásoknak, az eszközök fejlesztésére évtizedek óta nincs pénz. A személyzet motiválatlan, átmeneti kényszer megoldás gyanánt vállalta az állást, béremelést a következő kormánytól remélnek. A legolcsóbb és legegyszerűbb alapanyagokat kapják, hús, zöldség és gyümölcs csak néhanapján szerepelnek a menüben. A nézettebb politikai és közéleti televízió műsorok rendszeresen foglalkoznak az itt tapasztalható – szinte már tarthatatlan - helyzettel. Ide jár ebédelni a hazai bűnözők krémje. A rabok éhesen várják az ebédet, melynek anyagköltségére mindössze annyi a keret, mint egy átlag magyar kisiskolás uzsonnapénze. A rabok kritikus szemmel, izgatottan figyelik, hogy mi lesz az aznapi fogás, mely számukra semmi újdonságot nem jelent – ugyanaz a néhány étel szerepel a tányérjukon évek óta. Megérkezik a főszakács és összeállítja a menüt.  Nyugdíj felé közeledik, kissé molett, kalácskarú hölgy, akinek szülei - a korosztályában oly népszerű - Marika vagy Erzsike becenevet adták. A nyomás óriási rajta, ma ismét ebédet kell főznie. Lehetséges, hogy minden igyekezete ellenére ma is pajzán beszólások kereszttüzébe kerül és megdobálják kenyérgalacsinokkal! Egy kis kreativitás, némi magyaros fűszer, nagy adag rántás és elkészül az aznapi ebéd. Kell egy egyszerű alapanyag, sok só, sok víz és egy jól hangzó név, amiben szerepel a „tokány” vagy a „ragu” kifejezés. „Mai menü:” hirdeti a tábla a kantin fokozott őrséggel ellátott bejáratánál.  A tányéron két merőkanálnyi étel, ennyi a napi adag és kenyér. Már a belépéskor zúgolódnak az éhesen érkezők, miért nincs ma sem hús feltétnek? Szerencsére a minimális anyagköltség ellenére is sikerül egy viszonylag ehető főzeléket összehozni, ami „elég meleg, elég sós, ki lehet osztani” – ahogy egykor a katonaságnál mondták. Ma ez az egyetlen főtt étel, sokan üresre nyalják a tányérjukat, valaki jól is lakik, sőt repetát is kér belőle. Micsoda lelkierő és tartás kell ahhoz, hogy nap, mint nap az ország legádázabb bűnözői számára a minimális anyaköltség ellenére is ehető ételt készítsen. Az eredmény: néhány elégedett, jóllakott arckifejezés kifelé menet. Akkor ez most szakácsművészet? Vagy pusztán mindennapos pénzügyi zsonglőrködés, egy másfajta bűvészet…

Brokkkolis rakottas

recept hamarosan...

Színes zöldségek

recept hamarosan...

A világ legegyszerűbb túrós pogácsája

 Ezt a túrós süti receptet a Nők Lapja Konyha 2012. decemberi számában találtam (24. o.). Az eredeti recept címe: szezámos sós rudak. Az alapja egy sós túrós egyensúlytészta, nagyon könnyű elkészíteni, ha nem égetjük oda, gyakorlatilag lehetetlen elrontani. De vigyázat! Ez a süti egy egyszerű lélek – ennek megfelelően ne legyenek vele szemben túlzott elvárásaink! Készíthetünk belőle pogácsát, stanglit, rudacskákat, formaszaggatóval egyéb figurákat, vagy „párnapogit”. A párna pogi Lucától származik, a derelyevágóval szaggatott négyzet alakú, cakkos szélű pogácsát nevezi így. Langyosan a legfinomabb.

Hozzávalók: 25 dkg liszt (sima fehér liszt, a bolt alsó polcáról tökéletes, BL55), 25 dkg kocka margarin (nem vaj, és nem is nem a kenyérre kenős), 25 dkg túró, 2 kiskanál só, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál tej, 3 evőkanál szezámmag

Kellékek: konyhai mérleg, egy keverőtál (szája akkora, mint egy nagytányér, magassága, mint a kézfejed, ha leteszed a tál mellé az asztalra), evőkanál, kiskanál, életlen nem recés kenőkés, gyúródeszka vagy műanyag alátét, sodrófa, két kisebb tálka, kínáló tál bele szép szalvéta, húsfordító lapát (hosszú fémnyelű cucc, melynek hajlított végén egy hosszúkás lyukakkal ellátott tenyérnyi méretű lap van), két nagyobb tepsi, sütőpapír, kenőecset, formák a szaggatáshoz (vagy éles kés, pogácsaszaggató, derelyevágó, pohár)

Amint rászánjuk magunkat, hogy hozzálátunk megsütni ezt a sütit, elővesszük a kockamargarint és kint hagyjuk, hogy felmelegedjen szobahőmérsékletűre.  Elővesszük a konyhai mérleget, rátesszük a keverőtálat és kimérünk 25 dkg lisztet. Hozzáadjuk a sót, összekavarjuk az ujjunkkal. Ezután hozzámorzsoljuk a túrót. Ha már egy picit lágyabb a margarin, azt is hozzátesszük: egyik kezünkben a kenőkés, másikban a kocka, és az egészet beledaraboljuk a keverőtálba. A kockák kb. akkorák legyenek, mint egy Melba kocka. Ha ez megvan, akkor kézzel szépen elkezdjük összedolgozni a tésztát. Nem kell agyongyúrni, de 4-5 percig biztos eltart, amíg a margarin egy kicsit felmelegszik, és a tészta összeáll egy nagy ragadós bucivá. Álljunk ellen e kísértésnek és ragadóssága ellenére se tegyünk hozzá több lisztet! Amíg előkészítjük a terepet a süti formázásához, betesszük a tésztát keverőtálastul pár percre a hűtőbe. Nem szükséges lefedni.

Elővesszük a gyúródeszkát, ha az nincs, akkor egy nagyobb műanyag tányér alátétet, de akár a konyhabútor műmárvány utánzatú munkafelülete is megteszi. Rászórunk egy marék lisztet és odakészítjük a további kellékeket: a sodrófát, a formaszaggatókat (esetleg vonalzót, derelyeszaggatót, pizza vágót, kis poharat). Előveszünk két nagy méretű tepsit (aminek akkora a felülete, mint a sütő belsejének az alja) és méretre szabjuk belé a sütőpapírt. A tepsiket is a munkafelület közelébe tesszük. Egy kis tálkában összekeverünk 2 evőkanál tejfölt és 1 evőkanálnyi tejet, és odakészítjük mellé a kenőecsetet. (Vagy keresünk a hűtőben egy maradék fél pohár tejfölt, felhígítjuk egy-két evőkanál tejjel.) A szezámmagot egy kisebb tálkába készítjük. Most begyújtjuk a sütőt. Az én nagyon egyszerű gázos sütőmön csak 3 fokozat van, ehhez a sütihez a közepes lángot használom előmelegítés gyanánt. A sütőm alulról süt és nincsenek rajta extra funkciók. (Az eredeti recept 180 fokos sütőt ír.)

Mostanra már alig várjuk, hogy végre játszhassuk! Vegyük hát elő magát a tésztát. Kb. a felét vagy a harmadát tegyük rá a deszkára, lisztezzük meg a sodrófát és nyújtsuk ki szabálytalan amőba alakúra. Ha a stangli formát választjuk, akkor törekedjünk arra, hogy egy szabályosabb téglalap alakot kapjunk. A vastagsága: kicsit kisebb, mint amekkorát szeretnél majd enni, kb. 1-2 cm. Ha formákat szabsz, akkor lehetnek kicsit vékonyabbak, ha stanglit sütsz, akkor legyen vastagabb. A lényeg, hogy egy tepsibe nagyjából egyforma vastag és egyforma alapterületű sütik kerüljenek. A kiszaggatott formákat egymás mellé rendezzük a tepsiben, mehetnek szorosan egymás mellé, mert fölfelé fognak növekedni, oldal irányba nem. Megkenjük őket vékonyan a tejes tejföllel, és megszórjuk a szezámmaggal. Kb. 18-22 perc alatt sül meg a közepes lángon (az eredeti recept szerint 180 fokon). A stanglinak kevesebb idő kell, a nagyobb formáknak több. Ügyeljünk rá, hogy az alja ne égjen meg, de a teteje egy kicsit megpiruljon (vagyis helyenként csillogós sötétbarna foltocskák jelenjenek meg rajta). Akkor érdemes kukucskálni a sütőbe, amikor már kellemes sós süti illat lengi be a konyhát. Olyan illat, amire jól esik hazaérkezni. Ha megsült, kivesszük a tepsit és azonnal leszedjük róla a sütiket a konyhai sültfordító lapát segítségévelés a kínáló tálra szórjuk. Ha kicsit már hűlt, akkor szépen elrendezzük a kezünkkel. Megcsináljuk a második adagot is. A második adagnál már mindig másképp működik a sütő, mint az elsőnél. Még ha a formák tökéletesen egyformák is, a második adagnál mindig az illatra és a látványra hagyatkozzunk, ne pedig az első adag sütési idejére!

Ha sikerült a süti és ízlett, következő alkalommal már megpróbálhatod variálni: teszel a tetejére mákot, szotyit (héj nélkül!), egész köménymagot. Készíthetsz egy tepsi be szezámos stanglit, a másikba tökmagos párna pogit. Két különböző alakú tálba tedd, különböző színű szalvétát tégy alá. A vendégek meg majd alig győzik mondogatni, hogy kezdő léted ellenére milyen ügyes vagy, hogy kétféle sósat is sütöttél! ;)

Komatál akció

avagy a csirke combik és a színes zöldségek története

Bő egy éve járunk a kislányokkal egy katolikus baba-mama klubba a közeli plébánia kertjébe. Játszunk, barátkozunk, beszélgetünk, mindhármunknak jó kis kikapcsolódás. Ebben a klubban szokás, hogy az oda járó anyukák segítik egymást egy új kisbaba születésekor. A kismama kérésére megszervezik egymás közt, hogy a szülést követő időszakban mikor ki főz és visz ebédet az újdonsült anyukának, esetleg az apukának és nagytesó(k)nak. Nagyon szép szokás és kedves gesztus. Elsősorban nem arról szól, hogy nehogy éhezzen a család. Természetesen minden gyakorlott anyuka meg tudná oldani a főzést akár már az elején is, vagy jutányos áron rendelhetne napi menüt számtalan házhoz is szállító cégtől. Szívvel-lélekkel főzni jó, az így készült ebédet jobban esik fogyasztani. Ez a gesztus a barátságról szól, egy régi hagyomány ápolásáról és tovább örökítéséről a következő generáció számára. Egy kétmilliós nagyvárosban, ahol minden rohan, az életünk egy része magától értetődően on-line zajlik, jól esik bele kapaszkodni ebbe a régi, több száz éves és nagyon is emberi intézménybe. A klubban a tagok persze időnként cserélődnek, és lehet, hogy akitől én kaptam, annak én már nem fogok tudni viszonozni, és akinek én főzök, az majd egy következő évben segít ki egy másik családot. Nekem is jól esett Róza születésekor egy tál zöldbab leves és túrógombóc. Akkora adagot kaptunk, hogy két ebédre is jutott belőle, így felszabadult két délelőttöm. Idén én is jelentkeztem egyszer komatál készítésre, szívet melengető élményeim voltak ezzel kapcsolatban. Meg is írtam a baba klub levelező listájára abban reménykedve, hogy további bátor jelentkezők is akadnak a beszámolóm hatására. Íme:

„Szerencsére januárban egészségesek voltak a lányaim, Róza is átalussza az éjszakákat, már nem szoptatok és kezdem visszanyerni a régi formámat. Gondoltam hát, itt az ideje viszonozni a baba-mama klubtól kapott sok-sok örömet és támogatást. Jelentkeztem komatál készítésre!!! (Ez azért nagy dolog, mert nem igazán szeretek főzni és csak kb. bő egy éve főzök rendszeresen itthon.) Nagyon vártam, hogy végre rám kerüljön a sor. Gondosan megterveztem a menüt, egy sokszor főzött kipróbált sütőtök krémleves és sült csirkecomb párolt répával, céklával és krumplival. Ezek egyike sem puffaszt, a három párolt zöldség pedig jól mutat a tányéron - egyben színterápia is a szülés utánra a kismamának :) Csak hétfői napra mertem feliratkozni, mert féltem, hogy ha hét közben délelőtt egyedül leszek a lányokkal, akkor nem tudok úgy odafigyelni, nem készülök el időben, ideges leszek, odaégetem, elfűszerezem  stb. Így a főzést vasárnap estére időzítettem. Szombat este elmentem bevásárolni. Legnagyobb sajnálatomra épp csirkecomb akciót tartott az Interspar, már messziről a képembe ordított az akciót hirdető óriásplakát.  Ajjajj… a félelmem beigazolódott, a gyanúsan akciós árért gyakorlatilag csak miniatűr combokat árultak. Jó mérges lettem, mert másik boltba már nem akartam átmenni, de ilyen mini csirkecombokat nem lehet komatálba küldeni, kérem szépen! A pultnál szerencsémre készségesen megmutatták, hogy melyik ládában találom az előre csomagolt tanyasi csirkecombokat. Hurrá! Guszta is, friss is, csak kevéske... Az utolsó tálcákat hoztam el. Azért jutott mindenkinek egy-egy combi, és Luca ebének is maradt hétfőre. Vasárnap este Rózát az Apukájára bíztam, Lucát pedig bevontam a konyhai rejtelmekbe. Először is elmeséltem neki, hogy Móniéknál baba született. Móniék közzétettek a babáról egy sor fotót, amit közösen megnéztük a laptopon. Elmondtam, hogy a kicsi baba szopizik, és van két nagyobb testvére is, Móninak nagyon sok a dolga. Elmeséltem, hogy az Apukának, Móninak és a kis Barninak (akivel ő is szokott játszani a templomkertben) küldjük az ebédet. Aztán irány a konyha! Luca sok feladatot kapott, így csak kicsit hátráltatott és remek közös élményünk volt. Luca mosta a zöldségeket, olajozta a húst, fűszerezett, figyelt, magyarázott, szárazra törölte a répákat stb... Nagyon élveztük és biztos vagyok benne, hogy megértette a dolog lényegét :) Végezetül kerestem egy mókás hóemberes képeslapot, amire írtunk és rajzoltunk, borítékba tettük. Elmondtam Lucának, hogy Móni férje fog jönni hozzánk reggel, csöngetni fog és odaadjuk neki azt, amit készítettünk, ő pedig átadhatja a képeslapot. Így reggel Luca nem ijedt meg a vendég érkezésekor, és a kis Barninak adta oda a képeslapot. Nagyon jó érzés volt, hogy Móni küldött egy köszi smst és megírta, hogy ízlett nekik az ebéd. Olyan jó volt ezt tervezgetni, együtt főzni és egész nap egy kicsit izgulni, hogy vajon tényleg jól sikerült-e... Köszönöm az élményt, remélem, hogy kedvet csináltam hozzá másoknak is. Én még egyszer biztosan fogok küldeni Móninak komatálat!”

Jó lenne, ha a komatálazás minél több közösségben újra elterjedne. Nem csak a szüléskor hasznos egy tál szeretettel készített és házhoz vitt ebéd, hanem pl.: influenza idején, vizsgaidőszakban, vagy egy idős szomszédnak télvíz idején, szakítás után, vagy éppen lakásfelújításkor. Szerintem még soha senki nem sértődött meg azon a kérdésen, hogy „Komám, vihetek-e neked ebédet holnap? Látom, hogy nagyon beteg/elkeseredett/magányos/tetőtől-talpig tapétaragasztós vagy…”

(A komatál második fogását közzéteszem hamarosan - amint ismét elkészítem, és mindent pontosan lejegyzek közben.)

Paradicsomleves

Hozzávalók:

A paradicsomléhez: 680 gr üveges jó sűrű paradicsomlé,víz 

4 szál újhagyma (vöröshagymával nem lesz olyan ízes),1 db nem csípős sárga színű paprika (TV = tölteni való paprika), 1 csokor zeller zöld

2 evőkanál napraforgó olaj, 2 mokkáskanál só, 6 kiskanál kristálycukor

A rántáshoz: 3 evőkanál napraforgó olaj, 3 csapott evőkanál liszt (BL 55, vagyis sima fehér liszt), 3 dl víz 

A tésztához: 75 gr ABC tészta, 7,5 dl víz, ½ mokkáskanál só

Eszközök: vágódeszka, kis éles (nem recés) kés, egy közepes lábas, két kisebb lábas, egy kisebb és egy nagyobb fakanál, egy habverő (az a fajta kézi habverő, aminek a nyele fémből van a verő része pedig egy elnyújtott villanykörtére emlékeztet), mérőpohár, konyhai mérleg, szűrő, egy kis tálka, VILLA, mérésekhez: két evőkanál, egy kiskanál, egy mokkáskanál

Először megmossuk a paradicsomlét ízesíteni hivatott újhagymákat, paprikát és az egyben hagyott zeller csokrot. A paprikát félbe vágjuk, magjait eltávolítjuk. Először az újhagyma alján lévő gyökereket vágjuk le, az alját pedig levágjuk addig, hogy az alján ne maradjon kemény/fás rész. Szintén eltávolítjuk a zöld szár fonnyadtabb részét, így 10-15 cm-es darabokat kapunk. Ezután a vágódeszkán hosszában felnégyeljük a hagymákat, majd vékony csíkokra vágjuk. Olyan vékonyra, kb. mint a körmünk fehér vége körömvágás előtt. Ha túl vastag, akkor nagyon érződik a levesben, ha túl vékony, akkor megéghet. Vágás közben körmeink épségére persze vigyázunk. Ezután belesöpörjük a hagymát a közepes méretű lábasba, és meglocsoljuk 2 evőkanál olajjal. Az olaj mérésekor ne legyünk türelmetlenek, ne kapkodjuk: az evőkanalat a lábas fölé tarjuk és lassan csorgatjuk bele a flakonból az olajat, pont amikor megtelt, felemeljük a flakont, belezuttyantjuk az olajat a lábasba és a műveletet megismételjük. Ezután feltesszük a tűzhelyre, a közepes lángon, közepes fokozaton. Pár percig kavargatjuk, pirítjuk a hagymákat a nagyobbik fakanállal, majd felöntjük a paradicsomlével. Ezt követően azonnal fogjuk a paradicsomlé üvegét, töltünk bele meleg/langyos vizet a csapból, jól összerázzuk és a híg lét beleöntjük a lábasba. (Ezzel az üveget is elmostuk). Beletesszük a paprikát és a zellercsokrot, szárastul, madzagostul. Ízesítjük cukorral (6 kiskanál) és sóval (2 mokkáskanál). Ezután hagyjuk, hogy szép lassan összefőjenek az ízek, 20 percig marad a lángon, közben pár percenként megkavarjuk. Nem szükséges fedőt tenni rá. Most van pár perc nyugi, amit kihasználunk: megnézzük, hogy áll a meccs, kicsit pakolunk a konyhában, megcsináljuk a gyerekek esti itókáját.

A lé főzési ideje alatt megfőzzük a tésztát – mindegy mikor. Egy kisebb lábasba kimérünk 75 gr betűtésztát, felöntjük 7,5 dl vízzel és szórunk bele egy fél mokkáskanál sót (olajat nem teszünk a tészta főzővízébe!). A tészta csomagolásán látható főzési időt betartjuk, vagy annál egy kicsivel hosszabb ideig főzzük kis lángon. A betűtésztát én nem szeretem belefőzni a levesbe, és külön tárolom a hűtőben. A tészta ugyanis sok vizet elvesz a paradicsomléből és kis állás után túlontúl szétfőtt állaga lesz. Egyszer pedig úgy jártam, hogy nem győzött megfőni magában a paradicsomlében és elég ropogós (tropo al dente) volt még két nap után is. Nem érdemes kockáztatni, azt mondom, hogy inkább koszoljunk össze +2 edényt. A megfőtt tésztát a csapnál leszűrjük (a szűrőbe öntjük a mosogató fölött) és jó magyar szokással ellentétben nem mosogatjuk, nem tartjuk a hideg víz alá, egyszerűen beletesszük egy kis tálkába, amiben az asztalnál kínálni fogjuk.

Most jön a rántás, ami a kezdő szakácsok rémálma. „Zsemleszínű”, „sötét” vagy „világos”, te jó ég! Ezek meg mit jelentenek??? Hányszor dobtam ki, súroltam az odaégett edényeket, hányszor ettük nyers lisztesen a főzeléket. És ha még paprikát is ír hozzá a recept, vagy odaveti, hogy „fokhagymás rántást készítünk”, akkor már görcsbe is rándul a gyomrom. Pedig elvileg egy recept olvasása közben a nyálnak kéne összefutni a szájban, nem?

Én így készítettem tegnap a rántást és jól működött:

A leves főzési idejének kb.15. percében egy kis méretű lábasba kimértem pontosan 3 evőkanál olajat, 3 nagyon csapott evőkanál lisztet. Feltettem a kis láng takarék fokozatára. Lassan, türelmesen elkezdtem kavargatni a kisebbik fakanállal, a rántás pedig hamar kezdett sűrűsödni, szinte egy darabba összeállni. A konyhát kellemes, pirítós vagy friss kenyérre emlékeztető illat lengte be, egyes részei világosbarnává változtak. Lehúztam a tűzről és felöntöttem a 3 dl langyos vízzel. Elvileg a meleg rántást hideg vízzel kell felönteni, de nekem a langyossal jobban működött. A habverővel csomómentesre kevertem. Ekkor egy fehér, szinte íztelen, szagtalan, jellegtelen masszát kaptam. Újra lassan melegítettem, és amikor már megint elfőni látszódott belőle minden folyadék és szinte kezdett egybe összeállni, akkor lehúztam a tűzről.

A levesből kihalásztam a zellercsokrot és a paprika darabokat, majd a rántást belekavartam a levesembe. Gyors mozdulatokkal csomómentesre kavartam a habverővel. Ezután 2-3 perc kavargatás után lekapcsoltam a gázt. Megkóstoltam (vigyázz, forró!) és picit tovább sóztam, cukroztam a kész levesemet.

Fontos, hogy legyen a kezünk ügyében egy arra alkalmas eszköz, amivel a forró levesből gyorsan kiemelhető a forró paprika és a zellercsokor és legalább egy mosatlan tényár, amire letesszük, és nem csepegtetjük össze a tűzhely és a kuka közti útvonalat. Először a fakanállal próbálkoztam, majd egy kiskanállal, végül rájöttem, hogy erre a bonyolult műveletre legalkalmasabb a villa. Addigra már az egyik paprika a földre toccsant, így lett belőle FTV = feltörölni való paprika. Ekkor határoztam el, hogy villát mindenképpen beleírom a receptbe :)